Kis létszámú Látásvizsgálat

3,500Ft

A szolgáltatás kosárba helyezéséhez akkora számot írjon, ahány fő részvételére számíthatunk a vizsgálat során.

Kis létszámot 10-35 fő esetén lehet megrendelni.

Kategória:

Növelje munkatársai lojalitását és hatékonyságukat

Éleslátást biztosító szolgáltatásainkkal!

 

A PROGRAM CÉLJA: A munkavállalók/érdeklődők részére olyan komplex szolgáltatás nyújtunk, amely nyomán mind a szemészeti/látási prevenció, mind a már meglévő látáskorrekció meghatározása, valamint a szolgáltatásra épülő optikai eszközök kínálata megvalósul.

E három területet elkülönítve ugyan, de mégis szoros egységben kínáljuk a munkavállalók/érdeklődők részére.

A programban résztvevők (optometrista – kontaktológus, optikus – látszerész szakemberek) felkészültsége, szakmai tudása, és nagyfokú empátiája garantálja, hogy a programban résztvevők megelégedetten vegyék igénybe a szolgáltatást, hiszen a program célja alapvetően ez.

  1. 1. A PREVENCIÓ alapvetően olyan információk átadására épül, amelyek ismeretében fokozott figyelem vetül a látásproblémákra, azok felismerésére, megelőzésére és kezelésére.

A szűrőprogramot erre a célra         kifejlesztett mérőműszerek segítségével végezzük, eredményével információt kapunk a látással kapcsolatos esetleges problémákról.

2.A LÁTÁSVIZSGÁLAT/SZEMVIZSGÁLAT a már meglévő látáspanasz vizsgálatára épül, feladata, a diagnosztizálás, majd ezt követően a szemészeti megoldások ajánlása (esetleges további szakvizsgálatokra történő javaslat, valamint a dioptria meghatározása).

3.AZ OPTIKAI ESZKÖZÖK KÍNÁLATA elsősorban a szemüveggel kapcsolatos megoldások javaslatát foglalja magában, de lehetőség van egyéb (kontaktlencsék, speciális nagyítók) megoldások ajánlására is.

A program nagy hangsúlyt fektet a munkavállalók optikai igényeinek – lehetőség szerinti- maximális kielégítéseire és a kiszolgálásra.

Mivel a magyarországi optikai szaküzletek kínálata és árpolitikája meglehetősen különböző, – és ez által nehezen értelmezhető- ezért a program alapvetően fontosnak tartja az árakkal kapcsolatos egyértelmű kommunikációt.

További cél a piacon található legjobb ár kialakítása (ezzel kapcsolatosan a beszállító – keret, és – lencsegyárakkal folyamatos áregyeztetést végzünk).

Szlogenünk: „ A szemüveg alapvető eszköz a jó életminőséghez, az ára is megfizethető kell, hogy legyen!” 

 

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kis létszámú Látásvizsgálat” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart